Oldalak

2011. szeptember 15., csütörtök

8x16 cm-es minialbum Anyukámnak.

Anyukám névnapját hétvégén ünnepeltük. 2009-ben hívattunk neki elő utoljára képeket. Kiválasztottunk párat az azóta készült képekből, elküldtük előhívatni, így ezt adtuk neki ajándékba. Azaz csak adtuk volna ha időben készen lettek volna. SOS megoldásként készítettem el neki egy négylapos minialbumot.
Az album alapja Yabo termék. A scrapbook papírokat sajnos nem tudom beazonosítani, de az biztos, hogy egyből beléjük szerettem. Bár számomra nagyon mintásak. Fogalmam sem volt, hogy mit is kezdek velük majd, de ez menet közben kialakult. (itt látható róluk kép) Mindösssze egy délután alatt elkészült, mondjuk a fotókat és az idézeteket előre kinyomtattam és kivágtam. :o)


Igazából két részből áll a borító. A felső része írásvetítő fólia:


Erre nyomtattama címet és ezt díszítettem egy kis papírral, Krea-túrás chipboarddal és papírvirággal:


Már nem tudom, hogy hol láttam meg ezt a szívlyukasztós-szirmú virágot, de nagyon megtetszett, gondoltam ide pont jó lesz. A szívek szélét tintáztam.

És ilyen a borító a fólia nélkül:


Mutatom tovább:

Első oldalpár.




A fotón anyukám és én vagyunk, valamikor 1974 végén. :o)

Az idézet Beszteri munkája. Regisztráció után te is letöltheted.

Második oldalpár.




A képen szintén Anyu Imikével, 2005-ből. A fotó nélküli oldalon a díszeket zsebszerűen helyeztem el, hogy a tag helyet kapjon. Rajta idézet, szintén Eszter munkája. Ez is letölthető.

Harmadik oldalpár.







Anyu Csilluval 2007-ben. A zsebesen felrakott díszek szintén tag-et rejtenek. Gondoskodás-ról olvashatunk rajta. Letölthető ez is. ;o)


Hátoldal:



Az albumkarikákat szalagokkal díszítettem.
Az ünnepelt nagyon - nagyon örült az ajándékának. :o)

Köszi, hogy benéztél gyere máskor is!



9 megjegyzés:

todido írta...

jaj az egész nagyon szépséges!! :)

Névtelen írta...

Oh, de jóóóó! Nagyon tetszik! el is hiszem, hogy örült édesanyád!! :)

Réka írta...

Gyönyörű lett!!!

Timi írta...

ez nagyon bejövős album Kriszta!Fantasztikus!

Janka írta...

megalájk!!! nagyon szépséges!!! a színek, a papírok, a finom részletek... csudás!!!

Era85 írta...

Gyönyörűséges!!!!!

Gybogi írta...

nagyon tetszik! imádom!

Merika írta...

Kriszta gyönyörű lett, nagyon tetszik! Különleges a papír és a színe is!!!! A virágod, külön a kedvencem!

Whitefrost írta...

Nagyon szép album, inkább fantasztikusan szép

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...