Oldalak

2015. január 10., szombat

December napjai 6-10

A december 6-i oldal nem tasakos oldal, mert szerettem volna ha kinyithatós marad. A meghívó a szokásos DÉMÁSZ mikulásünnepségre invitál.
A következő oldalpár a csomagátvételt és a műsort örökítik meg.
A finomságokat piros hátizsákban kapták a gyerekek. A várt mesejáték elmaradt (eddig minden évben az volt), betlehemi zenélés volt helyette. És Csilla végre fotózható volt a Mikulással. Imi nem akart, amit sajnálok, mert az utolsó Mikulás volt ez amikor még "hitt" benne.

HETEDIKÉN Nagyiéknál voltunk és hogy-hogy nem, de Mikulást várt a népes gyereksereg. :) 


NYOLCADIKA a tervezésé volt.  



KILENCEDIKE keddi nap volt. Ilyenkor Csillának tánc edzése van. Éppen oda tartottunk amikor a villamosmegállóban találkoztunk Csillu iker osztálytársaival. Apa és Imike pedig hazafelé vették az irányt.
Itt a kommentet a fényképre írtam Photoshoppal.


TIZEDIKÉN szabad délutánunk volt. Siettünk is haza az iskolából. Ezek a képek még ott készültek.
 Látszik milyen nagy a jókedv? 



 Folyt köv...

2014. december 26., péntek

December napjai- 5. /második felvonás

 Említettem, hogy készítek Csillu színezőjének egy borítékot ez meg is valósult, íme:

 A bezárhatóságot egy mini tépőzárral oldottam meg. Persze ez csak a külcsín, kinyitva ilyen:


A folytatás is hamarosan következik. :)

Kriszta

2014. december 9., kedd

December napjai-5.

Apa is csatlakozott a szorgoskodókhoz hátha...
Évek óta hagyomány, teszünk a Mikulásnak tejet és sütit, vagy kekszet. Tej volt is itthon, de süti nem. :(
Csillu süti helyett kirakta  az iskolában színezett mikulásképét. Amit a Mikulás annak rendjén el is vitt magával. Egy tasakot tervezek neki az albumban ;)
A mikicsomagokat én díszítettem (a csomagolópapírt gondosan eldugtam) és a férjem sem pucolta hiába a cipőjét kapott egy kis csokit.

 Ennyi oldal készült el eddig. Szerkesztgetem a fotókat a többihez, mert bizony sok minden történt azóta is. Erősen gondolkodom rajta, hogy inkább előhívatni kéne a fotókat, mint nyomtatni.
Kriszta

December napjai-4.

Fotók forrása: Szökevény csillagok , Rettentő görög vitéz     


Nem cifráztam túl ezt a napot.
A gyerekek délelőtt színházban délután bábszínházban voltak. Egész délután az élményeket hallgattam. :)

Tasakban lesznek a fotók, de anélkül fotóztam. Képtelen voltam normális képet készíteni, ha benne voltak.

Kriszta

2014. december 8., hétfő

December napjai - 3.

Imi és Csilla megírta kívánságát a Mikulásnak és a Jézuskának.
Pauszpapírból készítettem tasakot a listáknak.
Hópehely-sablont használva domborítottam a pauszt, most ez nagyon tetszik. :)
Pecsételtem rá postabélyegzőt és matricát ragasztottam rá. Glossy-val emeltem ki a matrica feliratát.
Ezeket a kártyákat írták meg a gyerekek. Ha láttátok volna azt az összpontosítást és gondolkodást! : D

Imi már kilenc és fél éves hall ezt-azt az iskolában a Mikulásról. Már kétkedik, de nagyon szeretne hinni. Azt veszem észre, hogy folyamatosan megerősítésre vár vagy cáfolatra, kérdez, tesztel, provokál. Mi itthon megbeszéltük a férjemmel, úgy csűrjük-csavarjuk a mondandónkat , hogy meghagyjuk neki a kételyt.
No, szóval kérdi Imi a "lista akciót" követően: "De anyaaaa, honnan fogom tudni, hogy ezt elolvasta a Mikulás?"
Mit is tesz ilyenkor egy scrapbookos anyuka? Éjjel negyed egyig mikulás pecsétet gyárt és nyomtat.
A végeredmény:


 Ide rakom a pecsétet ha szeretnéd jövőre te is használhatod (png):




Nagy volt ám az öröm amikor észre vették. Persze Imi azért megkérdezte: A Jézuska meg sem nézte? :D

Kriszta

2014. december 7., vasárnap

December napjai 2.

Ami a készleten kívüli díszítés az oldalon az a fenyőgirland. Mintalyukasztóval (Martha Stewart) vágtam ki az ágakat, egymás alá ragasztottam őket és Hópasztával maszatoltam be őket.
A piros termések kásagyöngyből készültek.
 A téma az idei adventi koszorúnk. Nem olyan díszes, mint az elmúlt években készített koszorúink. Csupa termés szalma alapon. Ami különlegessé teszi az, hogy családi napon készítették a gyerekek. Minden oda került ahová ők szerették volna, én csak odanyomtam a melegragasztó-pöttyet ahová kérték. :)
Ezt az üvegtálkát gyertyaszétfolyás ellen,biztonsági okokból tesszük a koszorú alá évről-évre.

A képeket itthon nyomtatom fényes fotópapírra, ami erőteljesen megnehezíti a fotózást. nézzétek el kérlek, igyekszem jó fotókat hozni.

Kriszta

2014. december 6., szombat

December napjai - 1.

Mint minden évben idén is tervbe vettem egy december napjai albumot. Gigi blogbejegyzését olvasva meg is kaptam a kezdő löketet hozzá. Az albumhoz Simple Stories - 25 Days of Christmas kollekcióját választottam - tudom nem éppen idei, de nekem tetszik - és tasakokban fogom elhelyezni az oldalak javát (sajnos még nem érkeztek meg és itthon csak pár darabom van). Remélem így gyorsabb lesz a készítés és nem sok éjszakát töltök el kései fekvéssel. :) Ilyen az első oldal, ami az újszerű adventi csomagocskákat mutatja be. Újdonság, hogy csoki helyett Lego darabkák találhatóak a csomagban. Imi és Csilla is kapott egy dobozzal a kedvenc építőkockájából, amit 24 részre osztottam fel. Kis tasakokba raktam az aktuális darabkákat és aznapi instrukciókat tűztem rájuk kívülről. (Az innen letöltött instrukciókat Photoshoppal szerkesztettem napi-kártyáknak.)
Nagyon izgultam, hogy mit szólnak majd a gyerekek, de teljes a siker!
Gyenge kísérletet tettem a gyöngyházfényű akrilfesték hópihés sablonnal való felvitelére, de rútul felsültem vele. A fotón sajnos nagyon látszik, hogy nem sikerült az akció. Ezt még gyakorolni kell. :( Az oldal mérete 6x8 inch. A fotó 3x4 inch-es, fehér kartont vágtam alá, amit öregbítettem és tintáztam, zsebszerűen ragasztottam.
Ebbe tettem a kommentkártyát. A papírkészlethez tartozó matricákkal díszítettem még. Az egyes számot Glossy accents-el tettem domborúvá.








Kriszta
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...