2012. április 27., péntek

Week inthe life - Szerda

A mai reggel kicsit nehezen indult, De a fiúk szokás szerint elindultak, mire Csillut Fel tudtam ébreszteni. Itt még nagyon alszik:


 Itt pedig már nagyon huncut:


Ovi után munkába indulás, teljesen kedvtelenül, nem szeretem az esős időt.


Még szerencse, hogy a vendégem teljesen felvidított. Így jobban ment az itthoni takarítás.


És még a mosatlanokat is fél kézzel lenyomtam:


Utána átböngésztem a hirdetőújságot, de nem jutottam érdemben előre az új munkahely kereséssel.


Amikor a csibegyerekek már itthon játszottak ezerrel, elkezdtem készülődni, mert este színházba mentünk. Fürdés, hajmosás.  Na ilyen kép sem készült még rólam. :)


Anyósom jött vigyázni a gyerekekre. Ilyenkor mindig hoz kakaós csigát és nagy pancsizás van a fürdőkádban óriási hab-hegyek közepette. Legalább öt mesét olvasnak mielőtt eljön az alvás. Azt hiszem szeretik, ha színházba megyünk. ;)
 Hát ilyen lettem teljes harci díszemben, lehet, hogy turbánban kellett volna mennem?


Több kép sajna nem készült ezen az estén, mert a gép itthon maradt, no meg a kamerás telefon is. Helyette viszont megmutatom, hogy mit néztünk. A darab címe: Stravinsky: Orpheus / Bartók: A fából faragott királyfi A Szegedi Kortárs Balett előadásában.
 Színpadkép az Orpheusból:


És kép a Fából faragott királyfiból:


Remélem egy kicsit vissza adják a fotók, hogy mennyire látványos volt az egész. ezzel az előadással számunkra sajnos véget ért az idei évad, de elhatároztuk, hogy jövőre is vásárolunk színházbérletet.

Cikk az előadásról és még több kép: Itt

Week in the life - Kedd

Ezen a reggelen minden hasonlóan ment, mint hétfőn. Azzal a különbséggel, hogy nem munkába, hanem tornázni mentem.Utána még ügyintéztem egy kicsit (adóbevallás leadása, diákigazolvány Imikének), azután hazajöttem. És következett egy kis "fotosoppolás", elvégre a bejegyzésekhez szerkesztgetni kell a fotókat. :)


 Csillunak varrok egy farmerszoknyát. Azon dolgozgattam egy kicsit:


És Imike nadrágjának térdéről is eltüntettem a szakadást.


Kedves Anyukák, ugye nem csak az én fiam szaggatja rendre a nadrágtérdeket???????
 Ovi után az állandó keddi program az Ovifoci. Edzés előtti lazulás:


Olyan édesek a fiúk, ahogy ügyeskednek a labdával. Több- kevesebb sikerrel. itt éppen labdavezetés látható, jobb lábbal.


Az iskolától nem messze van egy posta. Apa és Csillu elmentek oda, levelet feladni, míg én elmentem dolgozni. Csillu itt még apa mellett megy,...


... aztán, uzsgyi már be is szaladt.


Mire az edzésnek vége lett én is végeztem a munkámmal. Otthon a ház előtt még volt egy kis terménygyűjtés és biciklizés.




Lassan elérkeztünk a vacsoraidőhöz. Kakaó és vajas kenyér volt a kajci. Közben mesenézés. Bibi és Tina, most ez a nagy kedvenc.


Csillu azért vacsi előtt még nyűgizett egy kicsit, hogy ez a nap se legyen más, mint a többi. :)


  Amíg én a gyerekeket fürdettem, addig Apa is oda tudott ülni a gép elé egy kicsit.

2012. április 24., kedd

Week in the life - hétfő

Reggel hatkor indul nálunk az élet, Ilyenkor ébrednek a fiúk. Mi lányok egy kicsit később szoktunk ébredni, úgy 7 óra körül. :) Imikém ilyenkor indul Apával oviba. Korán szeret oda érni, hogy mihamarabb játszhasson a barátokkal. Csillával ovi előtt elmentünk a boltba üdítőt és kekszet venni. Névnapja alkalmából akarta megkínálni a csoporttársait a finomságokkal. Hétfő is, meg reggel is jellemző, hogy eszembe sem jutott fotózni. Amikor haza értem a konyhában ez a csendélet fogadott:


Reggeli, friss zöld teával és facebook nézegetéssel. Indulhat jobban a nap?


A munkába is el kell indulni azért egyszer:
Szépítkezés (utána a tükör portalanítása - irul-pirul):



Úton:


Nyitás:


Ebéd után elhoztam Imicit az oviból, mert diákigazolvány fotózásra mentünk az Okmányirodába.


Nagyon izgatott volt, no meg egy kicsit fáradt is. Ha már ott voltunk akkor a személyijét is kicseréltettük. Hazafelé jövet, Imike javaslatára, konkrétan a provokációjára elnyaltunk egy fagyit az Acapellában.
Még Aput is meglátogattuk, ha már a fagyizóval szemben dolgozik.   :)


Három óra körül Csillut is "össze szedtük" az oviból.


Azt a kis piros csomagot az Óvónőtől kapta névnapjára. Alig várta, hogy haza érjünk és kibonthassa. Még jó, hogy 2 percre lakunk az ovitól. :)
Amúgy ez a helyes kis egérke lapult benne:


Volt egy kis játék mielőtt elindultunk volna újra a munkahelyemre, mert még volt egy kis munkám. Ott megvártak, de mit ne mondjak, soha többet nem viszem el őket magammal. Nagyon rosszcsontok voltak. Zavarták a vendégemet. :(

Nagyiéknál hatalmas játék volt a kertben. Addig Apa újságot olvasott.


Vacsoraidőhöz közeledvén, az unokatesókkal körbeülték a kis asztalt és mesét néztek.


Nagyon izgalmasnak találták.

A gép kábé itt meg is adta magát, de nem is volt hátra a napból más, mint a hazaút és az esti rutin. Ezt majd egy másik nap akarom megörökíteni.

 

Képeslapok!

Szeretnék megmutatni három képeslapot. Az elsőt Tipitá készítette nekem szülinapomra A Scrap.hu-n szervezett játék keretein belül. Tetszik a színvilága. :) Köszönöm, nagyon.
A másodikat Gybogitól kaptam szintén szülinapomra, olyan vidám, tavaszias:
A harmadikat a scrap.hu kihívására készítettem:
Ez a fotó volt a színinspiráció:

2012. április 7., szombat

2012. április 4., szerda

2012-es album - márciusi feladat

Nálunk a szűk kis családban a legnagyobb márciusi esemény Imikém születésnapja.Az idén már a hetedik. Tavaly még kapott egy év haladékot és újra járhatja a nagycsoportot, de az idén bennünket sem kerülhet el az év legkiemelkedőbb eseménye, az iskolakezdés. A feladatokat ezen események inspirálták.

Feladatok:
1. Az évforduló miatt legyen valami ami megfordítható, lapozható az oldalon (fénykép,tag, leporelló <- ez csak tipp).
2. A suli miatt pedig legyen a síkból kiemelkedő betű az oldalon (az is elég, ha az alapja emelkedik ki)
3. Mivel már búcsút mondtunk a télnek, legyenek az oldalon tavaszias színek. (és mivel nem vagyok túl szigorú ez a feladat nem kötelező.) És hogy jobban kedvet kapjatok az alkotáshoz íme az ajándékcsomag is. Amit majd eljuttatok Andihoz a közösbe.


Remélem tetszik és minél többen pályáztok rá!

Az albumkészítő játékra is lehet jelentkezni még, várunk szeretettel a Facebook-on, vagy a 2012 - Éves album együtt blogon


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...