2011. december 24., szombat

2011. december 9., péntek

Hangulat

Teljesen eluralkodott nálam a karácsonyi hangulat, szépülget a lakás, már a blogom is kicsinosítottam, mindjárt összeírom, hogy mit kell még vásárolni. Tudom van aki már legalább egy hónapja készülget, van aki pedig még csak próbálkozik.
Az első lépésem a koszorú elkészítése volt:


Azóta persze már meggyújtottuk azt a kettőt, amit kelett. :)

Te hol tartasz?



2011. december 6., kedd

2011 hónapjai album - Április

Ez a másik projekt ami még folyamatában van csak. Ami még hiányzik az az április, augusztus , szeptember, október, november és a december. (Tényleg decemberi feladat még nincs is.) Az áprilisit azt tegnap elkészítettem, ma fotóztam.








A feladat, idézem:

A feladatot Era ötölte ki, És Oslit hívtuk segítségül.

"Oslinál láttam egy nagyon jó kis játékot. Ezt mi is megvalósíthatnánk hagyományosban az albumunkba."

Osli: "Készítettem egy táblázatot, ez alapján kell összeraknod az oldalad.

Azt, hogy a táblázatból mit kell választani, azt a születésnapi dátum alapján kell kiszámolni. Olyan módon, hogy össze kell adni a számjegyeket addig, míg egyjegyű számot nem kapsz. Külön az évet, a hónapot, a napot és az éveid számát."




Nálam ez így néz ki:

1+9+7+4 = 21 2+1 = 3 -> háttér: csíkos papír

0+4 = 4 -> 7 elemet kell használni (tortacsipke, chipboard inda, virágfüzér, tündér, pillangó, rózsa alátétvirággal, és tűzőkapocs)

1+5 = 6 -> kötelező elem: irat- vagy gemkapocs

3+7 = 10 1+0 = 1 -> egyszavas cím

Graphic45 - Once Upon a Springtime  20x20 papítokat használtam
Scrap-Kreatúrás indát.
Pillangós mintalyukasztót
Csillámos krétát,
Gyöngytollat, fehér zselés tollat, iratkapcsot
A feliratot csillámos papírból vártam ki.

Remélem tetszik Neked is!



Karácsonyvárás Sapimanóval

Annyi mindennel foglalkoztam mostanában egyszerre, és még foglalkozom is. :)
Főként hagyományos projektek foglalkoztattak. Van ami készen van, ha ráfogjuk (mert ugye bármi , bármikor bővíthető), van ami csak még folyamatban van. Most mégis ez utóbbit mutatanám be vagyis azt, hogy hol tartok vele és mi az ami készen van teljesen belőle. Ez pedig nem más, mint Sapimanó/Andi instrukciói alapján készülő Karácsony album. A készletet a Scrap-Kreatúráról rendeltem. Mit is mondhatnék: gyönyörű. Az Ustream csatornán minden egyes lépés nyomonkövethető.

Amivel pedig készen vagyok az a borító:







Persze folyamatosan készülnek a belső oldalak is , úgy hogy folytatása következik. :)





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...